2017. november 2., csütörtök

Halloween Pók






Elkészítés:


A vajat kissé megolvasztjuk, összekeverjük a cukorral.
A lisztet, a kakaóport és a sütőport egy tálba szitáljuk, majd lassan hozzáadjuk a vajas cukorhoz. Beleöntjük a tejet is.
Ehhez hozzáadjuk a tojás sárgáját, a fehérjét kemény habbá verjük és óvatosan belekeverjük a masszába.
2 evőkanálnyit külön szedünk, ezt muffinnak megsütjük (15 perc), a többi tésztát egy tortaformába öntjük, majd 30 percig sütjük.
Miután teljesen kihűlt a piskóta, a közepét kikaparjuk: a szélétől 1 centire és 1 centi mélyen.
A banánokat hosszában és keresztben is félbevágjuk, majd a piskótába fektetjük.
A tejszínt és a habfixálót kevés cukorral kemény habbá verjük, majd belekeverjük az apróra vágott csokit. Ezt a krémet felpúpozzuk a tortalapra félgömb szerűen. A kikapart morzsalékot rászórjuk és kissé rányomkodjuk.
A muffinba belenyomjuk a tic-tac-okat és a test elé helyezzük. Ez lesz a pók feje.
A lábakhoz csokiba mártjuk a ropikat. 8 db-ot külön-külön, a többit kettesével összeragasztjuk.
A rövideket beleszúrjuk a pók testébe, a hosszúakat ezekhez illesztjük és kevés olvasztott csokival odaragasztjuk.
Egy éjszakára hűtőbe tesszük.